2010. február 24., szerda

Tisztogatás

Egyelőre levettem azokat, amiknek még nagyon messze a folytatása:
  • A következő generáció - Időhiány
  • Farkasvér - Hajsza
  • Árnyék
Ez utóbbinak nem is tudom, lesz-e valaha folytatása, de ha mégis, akkor majd újra visszateszem.
A másik kettőt egyelőre még talomban tartom, addig amíg be nem fejezem az Élet a halál utánt, és egy most készülő új novellát, aminek a címét egyelőre még nem árulom el ;)

2010. február 17., szerda

Élet a halál után - 15. fejezet (részlet)

Most már lassan (elég lassan) a történet végére érek, és mivel nem szeretnék minden létező poént lelőni a végkifejlet előtt, ezután csak részleteket teszek fel a fejezetekből. Amint elkészültem, jelezni fogom, és aki igényt tart rá, annak pdf-ben elküldöm az egészet, az elejétől a végéig.

(...)

A falon lógó órára néztem, és nem értettem, mi a fene tart Tyronéknak ilyen sokáig. Ha Katharin sikerült kiszűrni a támadó lidérc megmaradt rezonanciáját, akkor már rég tudniuk kellett, hogy semmi közöm az egészhez. Hacsak McKanzie nem kezdett akadékoskodni – bár miért is ne kezdett volna – és nem követelte, hogy Katharin pontos névvel, címmel és személyleírással álljon elő. Mert ha nem hajlandó csupán az elmondottaknak hinni, akkor kézzelfogható bizonyítékokra lesz szükség. Egy feldúlt, üresen álló lakásra, egy gyanús külsejű figurára, valakire, akire lőhet, és akit helyettem megvádolhat. Bár erősen kételkedtem benne, hogy a felsoroltak bármelyikét is meg fogja találni. A nyomok elvezethetnek valameddig, de ha a tettesnek egy csepp esze is volt, nem hagyott közvetlen bizonyítékokat. Egyedül annyit érhetünk el, hogy Katharin talál valamit, vallomást tesz, hogy annak a valaminek semmi köze hozzám, engem pedig McKanzie száj húzogatva, és elégedetlenül ugyan, de végre haza enged.
Csak csörögne már a telefonom, csak érnének már vissza. Csak néhány órája tartott ez az egész, de már sűrűn elegem volt belőle. Ráadásul a körülményekre sem lehetett panaszom, de úgy éreztem, épp elég stresszben élem az életem enélkül az egész cirkusz nélkül is.
Nem tudom, meddig ülhettem mozdulatlanul, hallgatva a szoba csendjét, és a gyomrom időnkénti tiltakozását, mikor hirtelen megcsörrent a mobilom. Úgy kaptam fel a fejem, mintha dróton rántották volna, és néhány pillanatra a lélegzetem is kihagyott. Remegő kézzel vettem fel a telefont az asztalról, és óvatosan a fülemhez emelve lenyomtam a hívás fogadás gombot. A gombóc a torkomban akkorára dagadt, hogy megszólalnom se sikerült, csak bénultan ültem, felkészülve a legrosszabbra. Arra, hogy Katharin nem talált semmit, hogy Mac nem fogadta el a bizonyítékokat, még arra is, hogy a házban valamilyen úton-módon az én lidérceim lenyomatát azonosították.
- Faith, vegyél levegőt – figyelmeztetett Tyron. – Megvan.
Ez az egyetlen szó ott vibrált az éterben, és hirtelen fel sem fogtam, mit jelent. Aztán mikor eljutott a pániktól lezsarolt agyamig, majdnem elejtettem a telefont.
- Sikerült? – az sem érdekelt, hogy megremeg a hangom.
- Sikerült – felelte, és a hangjából áradt a megkönnyebbülés. – Most veszik jegyzőkönyvbe Katharin vallomását, de egyértelműen kimutatta, hogy nem a te lidérceid tették.
- McKanzie elfogadta?
- Kénytelen volt, miután Katharin idehívott egy látót, aki minden részletét leírta az éjszakának. Azt is, hogy egy férfit keresünk, aki egyértelműen nem nekromanta.
Hirtelen túl sok az információ, de igyekeztem kirángatni magam a kábultságból, és lépést tartani az események-kel. Csak néhány lényeges dolgot sikerült kiragadnom: egy férfi, aki nem nekromanta. Tehát én semmiképpen sem lehetek.
- Meg tudta mondani, ki az? – kérdeztem, mert azért azt még sikerült felfognom, hogy ez a dolog igencsak fontos tényező lehet.
- Nem – válaszolt, de nem úgy hangzott, mintha különösebben bosszantaná a dolog. – Én nem értek a metafizikához, de mintha valami olyasmit mondtak volna, hogy a fickó álcázta magát, bármit jelentsen is ez. Katharin érzi a rezonanciáját, de nyomon követni nem tudja.
Halványan rémlett, hogy hallottam már ilyenről. Az illető eltompítja az auráját, hogy felismerhetetlenné váljon, de fogalmam sem volt róla, hogyan is lehet ezt megcsinálni. Magasan képzettnek kellett lenni hozzá, annyi szent. Egy ember aurája olyan, mint az ujjlenyomat, egyedi, csak az adott személyre jellemző tulajdonságokkal bír. Az, hogy valaki képes eltompítani az aurájából áradó jeleket, olyan, mintha egy mezei betörő gumikesztyűt húzna. Ugyan bizonyos rezonanciák frekvenciáját képtelenség eltüntetni, de „elmaszatolni” – jobb szó híján – el lehet, és így az aura jelei megkopnak, azonosíthatatlanok lesznek.
- Hallottam hasonlóról – mondtam végül, mert nekem is feltűnt, hogy túl sokáig hallgattam. – Meg lehet csinálni, de nagyon bonyolult. Én nem lennék képes rá, és szerintem senki más sem, akit ismerek.
- Lényegtelen – hessentette el a problémát, és igazából én sem égtem a vágytól, hogy tovább foglalkozzam vele. Jelen pillanatban nem az volt a lényeg, ki követte el, csak az, hogy most már a bizonyítékok szerint sem én voltam. – Mindjárt ott vagyok, és hazaviszlek. Ebbe most már Mac sem köthet bele.
Zene volt ez a füleimnek.
- Ty, nagyon…
- Ne legyél – szinte láttam magam előtt, ahogy a szája sarka felfelé görbül. – Úgyis nekem kellett volna a celládba szállítanom a bablevest.
- Most bármit mondhatsz, nem érdekel – csóváltam a fejem, és úgy éreztem, mintha valaki egy tonnányi sziklát emelt volna le a mellkasomról. – Túlságosan megkönnyebbült vagyok ahhoz, hogy bármin is felkapjam a vizet.
- Most még ezt mondod – kajánkodott. – Két perc és ott vagyok.
Letettük, én pedig azonnal felpattantam a székből, és kiléptem a folyosóra. Egy percbe sem telt bele, és hallottam, hogy odakint egy kocsi satufékkel felugrat a járdára. Az üvegajtón túl még villogtak a kék-piros szirénák, mikor Tyron kiszállt a kocsiból, és még be sem csukta az ajtót, mikor a nyakába vetettem magam.
Azt hiszem, egy másodpercig meglepődött – nem szokott ő hozzá ehhez, különösen nem tőlem – de aztán átfogta a derekamat, és magához ölelt. Néhány pillanatig csak álltunk így, a rendőrég bejárata előtt, összeölelkezve, aztán elengedett, és csak nézett rám, szemében vidám csillogás, szája szélén mosoly játszott.
- Többször kellene kihúznom téged a pácból – jelentette ki. – Határozottan jót tesz neked, ha gyilkossággal vádolnak.
Elfintorodtam, és ököllel játékosan a mellkasába bokszoltam.
- Hülye vagy – mondtam finoman, érzéssel, és nem bírtam megállni, hogy ne viszonozzam a mosolyát. Az arcom felé nyúlt, és kisöpört a szememből néhány kósza hajszálat. A tekintete hirtelen megkomolyodott, keze megállt az arcomon, és magam sem tudom, mi lett volna a következő lépése, ha egy éles, cinikus hang nem szólal meg a hátam mögött.
- Gondoltam, szükséged lehet rám, de látom, hogy nélkülem is boldogulsz.
Zavartan pördültem a hang felé, mire Tyron keze lehullott rólam, és egyenesen szembe találtam magam Josh féltékenységtől villogó, tengerkék tekintetével.

2010. február 14., vasárnap

Élet a halál után - 14. fejezet/ 1.

Az előző részből:
- Faith, mi a baj?
A döbbenettől sokkosan eszembe sem jutott, hogy talán nem túl okos dolog épp egy rendőrökkel zsúfolt lakásban kinyilatkoztatni, hogy ismertem az áldozatot, de a szám önállósította magát, mielőtt az agyam felfoghatta volna, hogy kimondom a szavakat:
- A neve Sarah Draw – nyögtem bénultan – Christian farkasa.



14.

Az ő arcára is kiült a döbbenet, és már épp nyitotta volna a száját, hogy kérdezzen, mikor egy mély férfihang szólalt meg a háta mögött.
- Na végre Collins. Látom, meghoztad a szakértődet – kissé, mintha gúnyosan ejtette volna az utolsó szót. Szinte látni véltem azokat az idézőjeleket.
Mielőtt felé fordult volna, Tyron nagyon nyomatékosan rám nézett, és alig észrevehetően megrázta a fejét. Nem mintha magamtól nem jöttem volna rá, hogy jobban teszem, ha befogom a szám. Legalábbis arra vonatkozóan, hogy tudom, ki az áldozat. Én se most másztam le a falvédőről. Igyekeztem lerázni magamról a sokk maradványait, és megfelelően szenvtelen pókerarcot ölteni.
Jeges, kék szemei rögtön engem vettek célba. A ráncok a homlokán, és a szája körül makacs vonásba merevedtek, és ettől csak még erőszakosabbnak és kérlelhetetlenebbnek látszott.
- Neked is jó reggelt, Mac – sóhajtotta Ty, és oldalra lépett, hogy ne kelljen nekem hátat fordítania.
- Jobb lenne, ha már az irodában ülhetnék, a kávém mellett, de helyette már vagy egy órája a hölgyikére várok. – Meglehetősen szúrós tekintettel jutalmaztam ezt a kedves kis elszólást, de nem mondhatnám, hogy sikerült kizökkentem a lelki nyugalmából. – A hullaszállítók csak arra várnak, hogy eltolhassák innen, úgyhogy ha el akar kápráztatni, kisasszony, akkor csinálja gyorsan – nézett rám unottan, de a maszk mögött kihívás bujkált. Nem igazán szeretem az olyan embereket, akik rajtam igyekeznek kompenzálni, csak mert otthon elnyomja őket az asszony. Valahogy viszketni kezd tőle a tenyerem. Nem vagyok én senki személyes bokszzsákja, és nem értékelem, ha egyesek eltévesztik a házszámot. De még tartottam magam. Úri kisasszonyos bájmosolyt erőltettem a képemre, és negédes hangon megszólaltam:
- Nekem is elég szörnyű reggelem van parancsnok, de gondoljon inkább arra, hogy ennek a fiatal lánynak maga mögött, mindkettőnknél pocsékabb a napja, ő még sem panaszkodik.
Olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna. Mellettem Tyron pedig igyekezett elfojtani a mosolyát, de a szeme veszett csillogását nem tudta leplezni. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy ilyen meglepően diplomatikusan kezeljem a kényes helyzeteket, de láthatóan tetszett neki a dolog.
- Felesleges szóvirágokat durrogtatnia. Tegye a dolgát, vagy menjen innen – felelte, de valahogy még mindig nem tetszett nekem, ez a leereszkedő hangnem. Bár ha egyedül a hangnemre lesz panaszom, mire itt végzünk, esküszöm, egy árva szót sem szólok. De sajnos tartottam tőle, hogy ennél lesz még sokkal, de sokkal kellemetlenebb is.
A két férfi válla felett Sarah élettelen arcába néztem, és a görcs újult erővel markolt a gyomromba. Fel kellett hívnom a falkát, de mindenekelőtt Christ kellett értesítenem. Sajnos tartottam tőle, hogy mindaz, amit tegnap sikerült kiküzdenem magamnak, egy csapásra semmivé foszlik, ha megtudják, hogy Sarah-t lidércekkel gyilkolták meg. Nem fogom tudni lemosni magamról, főleg annak tudatában nem, hogy a lány tegnap nekem támadt, és megsebesítette Suzant. Számukra a legkézenfekvőbb lesz hinni benne, hogy én tettem, és most sem – ahogy Sully esetében sem – fogom tudni tisztázni magam. Hiszen nincsenek tanúim, hogy az állításomat igazolják. Ráadásul, ha rendőrség megtudja, hogy ismertem Sarah-t… márpedig csak idő kérdése, és tudni fognak mindent. A boncolás alkalmával könnyedén kimutatható lesz a farkas-kór, és Christian falkája az egyetlen a városban. Se perc alatt eljutnak bátyámig, kikérdezik a farkasokat, akik pedig mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül állítják, majd, hogy én öltem meg a társukat. Nagyon úgy festett a dolog, hogy ebből sehogyan sem mászhatok ki győztesen. Lehet, hogy nekem sem ártana ügyvéd után néznem. Volt egy olyan rossz előérzetem, hogy szükségem lesz rá.
- Nos, kisasszony? – a nyomozó hideg szemei tolakodtak a látómezőmbe, és takarták el előlem Sarah holttestét. Megráztam a fejem, és kirebbentem a kábulatból.
- Faith, jól vagy? – fogta meg a karomat Tyron is, de leráztam a kezét, és elléptem mellőle.
- Persze, jól vagyok – a hangomban csak úgy fortyogott az irónia. Hirtelen megharagudtam rá, amiért ide hozott. Nem tudta, persze, fogalma sem volt róla. De akkor sem lett volna szabad elvárnia tőlem, hogy idejöjjek és asszisztáljak egy ismerősöm hullája felett. De én is hibás voltam. Sarkon kellett volna fordulnom, és itt hagyni ezt az egészet, abban a pillanatban, hogy észrevettem Sarah-t. Nem lett volna kötelező ezt néznem.
- A lány vérfarkas – mondtam kifejezéstelenül, határozottan a parancsnok szemébe nézve. Éreztem, hogy mellettem Tyron teste megfeszül, de nem szólhatott semmit. Rámehetett volna az egész karrierje. – Jobb lenne betelefonálni a fogdába, és értesíteni Christian Donovant. Ő majd meg tudja mondani, hogyan szólhatnak a falka többi tagjának.
- Ismeri a lányt – nem kérdezte, állított, és még csak le sem tagadhattam, hiszen én akartam a dolgok elébe menni. Nem akartam, hogy később még a nyomozás akadályoztatását is a nyakamba sózzák, ráadásul tökéletesen tisztában voltam vele, hogy jönne ki ebből Tyron. Odabent nagyon is nyilvánvaló lenne, hogy csak engem próbált meg védeni, ez pedig egy életre betenne neki. Nem hagyhattam, hogy ez bekövetkezzen.
- Sarah Draw-nak hívják.
- És egészen véletlenül ő is vérfarkas, mint a legutóbbi áldozat – látszott rajta, hogy baromira élvezi. – Fogadjunk, hogy őt sem kedvelte túlságosan.
- Az érzés kölcsönös volt, de nem. Nem kedveltük egymást, jól mondja – hagytam, hadd csinálja. Tökéletesen tisztában voltam vele, hová akar kilyukadni, és azt is tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit. Ez a lavina már elindult. Én indítottam el. Bár egyébként is csak idő kérdése lett volna, hogy összefüggésbe hozzanak vele. Mit nyertem volna, ha most hallgatok? Egy napot, talán. Esetleg kettőt.
- Ms. Donovan, árulja el nekem, mit csinált tegnap éjfél és hajnali egy között?
Lelki szemeim előtt lejátszódott a jelenet, ahogy a bilincs a csuklómra csattan. Már épp válaszolni készültem, mikor Tyron – az előbbinél jóval erősebben – megragadta a karomat, és hátra húzott.
- Semmi köze hozzá Mac, te is jó tudod!
- Nem – csattant fel a férfi – Nem tudom. Az egyetlen, amit tudok, hogy ez a nő a kezdetektől fogva gyanús, te pedig mást sem csinálsz, mióta felmerült a neve, csak őt véded! – Meglepetten fordultam Tyron felé, de nem nézett rám. Mereven a főnöke szemébe nézett.
- Csak az időt vesztegetjük ezzel, Mac! Ahelyett, hogy a valódi tettest keresnénk, csak szalmaszálak után kapkodunk!
- A két legutóbbi halott ismerte a kis barátnődet, Collins – fröcsögte az arcába – Egyelőre még én vagy itt a főnök, és ha tovább akadályozod a nyomozást, fel foglak függeszteni! Remélem, megértettük egymást!
Tyron keze ökölbe szorult, de mielőtt valami meggondolatlanságot vághatott volna a férfi fejéhez, közbeléptem.
- Semmi gond Ty – ráztam meg a fejem. – Gondolom, most szépen bemegyünk az őrsre és feltesznek nekem néhány kérdést, igazam van parancsnok?
- Jól mondja, hölgyem – intett színpadiasan az ajtó felé. – Csak ön után.
Hagytam, hogy az egyik járőr kocsihoz kísérjen, és mikor kinyitotta a hátsó ajtót, egy szó nélkül beszálltam. Mondott még néhány szót az értetlenül álldogáló tisztnek, aki láthatóan nehezen fogta fel a kapott utasításokat, majd rám mosolyogott. Nagyjából úgy, ahogy cápa vigyorog a vacsorájára, megemelte képzeletbeli kalapját, és elindult vissza a ház felé. Felsóhajtottam. Ha szerencsém van, a bátyám melletti cellát kapom. Akkor aztán még tőle is hallgathatom a vádaskodásokat, és szemrehányásokat. Remek lesz.
A tiszt beszállt, és ráadta a gyújtást, ám mielőtt elindulhattunk volna, kinyílt a hátsó ajtó, és Tyron ült be mellém, a lerácsozott ülés magányába. A fiatal srác azonnal felé fordult.
- Nem szabadna itt lennie, nyomozó… - de a hangja halk volt, és bizonytalan.
- Csak vezessen Geret – szólt rá türelmetlenül, mire a fiú vállat vont, de nagy bölcsen nem szállt vitába vele. Óvatosan indított, és kiaraszolt az utcából.
Csendben suhantunk a reggeli, egyre élénkülő forgalomban, de érdekes módon, most nem ragadtunk bent egyetlen dugóba sem. Az emberek kitértek a rendőrautó elől, még úgyis, hogy nem villogott sziréna a tetején. Csak ültem Tyron mellett és valahogy nem akaródzott ránéznem, mert pontosan tudtam, mit látnék az arcán. Az idegessége, és a dühe szinte hullámokban áramlott felém, a bőrömön éreztem. Ha megpróbálnám neki megmagyarázni, miért tettem, nem értené meg. Illetve a fenéket nem értené! Nem akarná megérteni. Vagy csak még mérgesebb lenne, amiért képes voltam azt hinni, hogy a karrierje fontosabb neki, mint én. Jól ismertem már, pontosan tudtam, hogy ezt mondaná, talán épp ugyanezekkel a szavakkal. Ha pedig megpróbálnám neki elmagyarázni, hogy csak idő kérdése lett volna, mikor jutnak el hozzám, az lenne a válasza, hogy addig legalább lett volna időnk kitalálni valamit.
- Hogy lehetsz ilyen meggondolatlan, Faith? – sziszegte halkan, hogy sofőrünk ne hallhassa a szavait.
- Jól átgondoltam, Ty – néztem rá nyomatékosan. – Ezt te is tudod.
- Igen, persze – rázta meg a fejét idegesen. – De hogy a fenébe gondolhatod, hogy a karrierem fontosabb nekem, mint te? - Közbe akartam vágni, de nem hagyta. – Tudom, hogy csak idő kérdése lett volna, de addig legalább…
- … kitalálhattunk volna valamit?
- Pontosan!
Majdnem elmosolyodtam, de sikerült visszafojtanom. Viszont azt elhatároztam magamban, hogy amint ezt sikerült tisztáznom, lottózni fogok. Minden áldott héten.
- Van bármilyen ötleted, hogyan fogsz kimászni ebből? – szegezte nekem számonkérően. – Mert, hogy őszinte legyek, semmi kézzelfogható nem jut az eszembe – idegesen a hajába túrt, és egy pillanatra kibámult az ablakon, aztán újra felém fordult. Sötét szemeit az enyémbe fúrta. – Ebbe most aztán jól belemásztál.
Halvány félmosolyra húztam a szám.
- Meg fogom oldani.
- Ó, igen? És mégis, hogy tervezed?
- Egy képzett nekromanta nyomon tudná követni a gyilkosságot elkövető lidércek rezgéseit. – Elég régóta gondolkoztam már a dolgon, de úgy sejtettem, lehetséges. Bár ahhoz viszonylag friss tetthely szükséges, legfeljebb egy napos. Utána a rezonancia csökken, a nyom elenyészik.
- Te nem tudod megcsinálni? – kérdezte, és fel sem merült benne, hogy kételkedjen a szavamban. Ez jól esett.
Csak a fejemet ráztam.
- Én nem, legalábbis nem hinném. De amúgy sem tartom valószínűnek, hogy épp az én eredményeim lennének mérvadóak – vállat vontam. – Tudod, én vagyok az első számú gyanúsított.
A szemei tettre készen villantak, ahogy végig pörgette a fejében a lehetséges forgatókönyvet.
- Tehát szereznünk kell egy nekromantát – jelentette ki, mintha ez olyan egyszerűen működne. Kimondod, hogy nekromanta, és máris hullani kezdenek az égből. Na persze.
- Még hozzá minél hamarabb – tettem hozzá – Ha a helyszín kihűl, és nem maradnak értékelhető rezgések, akkor az egészet megette a fene.
- Ki tudná megcsinálni?
- Nathalie-t kellene kérdezni, neki több ismerőse van, mint nekem.
- Szerinted képes lesz ilyen gyorsan keríteni valakit?
Sóhajtva ráztam meg a fejem.
- Nem tudom. Remélem.
- Rendben – bólintott. – Ahogy beértünk, felhívom, és megsürgettem a dolgot.
- Egy telefon nekem is jár, igaz?
- Persze, a jogaid érvényesek – közelebb hajolt, hogy Geret ne hallja – Amíg Mac vissza nem ér, gyakorlatilag azt teszünk, amit akarunk, de csak csendben. Ha ő nincs jelen, én vagyok a rangidős.
- Helyes – mosolyodtam el. – Akkor húzzunk bele.

(...)


2010. február 7., vasárnap


1. Köszönöm szépen Bloggerina Creepie-nek, mert gondolt rám! :))
2. Kiteszem a logót az oldalamra.
3. Belinkelem, akitől kaptam.
4. Írok 7 dolgot magamról.
5. Tovább adom ezt 7 blog-társamnak.
6. Belinkelem ide az oldalukat.
7. Megjegyzést hagyok náluk, hogy tudjanak a díjról :)


Nos, akkor nézzünk 7 tökfelesleges dolgot szerény személyemről :P


1. Imádok írni (nem mintha ezt nem tudnátok...)
2. Bármikor megvesztegethető vagyok egy zacskó zöldalmás, savanyú cukros gumicukorral :)
3. Könyv és sorozatfüggő vagyok (nyugi, nem fertőző)
4. Már vagy öt perce azon gondolkozom, mit írjak negyediknek, de semmi sem jut eszembe...
5. Még mindig az előbbi problémával küzdök...
6. Rettegek a pókoktól, és nem hiszem el, hogy ők is félnek tőlem... Szerintem direkt élvezik, ha frászt hozhatják rám... :P
7. Mostanában kisebb írói válsággal küldök, de azért már alakul a dolog :))


És most elvileg hét ember jönne, de szerintem annyi nekem úgysem fog kijönni...


1. Pakámnak: http://johannajensensblog.blogspot.com/ --> mert fantasztikusan ír, és mert egyébként is lélektestvérem :)
2. Majának: http://torokmaja.blogspot.com/ --> másik író palántának, akinek egy csomó blogja van, és nem is tudom, hirtelen melyiket linkeljem be :)
3. Lara Shaw-nak/ alias Barának: http://larashaw.blogspot.com/
4. Kissé önreklám módon: http://kezdoirokmuvei.blogspot.com/ --> mert hárman együtt szerkesztgetjük :)
5. a hogyvolt-osoknak: http://hogyvolt.blog.hu/ --> akik mindig fantasztikus, vicces, és lebilincselő hogyvoltokkal szórakoztatják a népet :))
6. valamint Bibinek: http://telihold-bibi.blogspot.com/ --> aki egyik leghűségesebb olvasónk, és mindig jókedvre derít minket hozzászólásaival :))

és szégyen szemre más sajnos nem jut eszembe, de ez csakis annak tudható be, hogy nem bloggolok eleget, amit hamarosan nagyon, de nagyon be fogok pótolni :)