2012. december 26., szerda

J.R. Ward - Újjászületett szerető

Na, csak megjelent végre ez is. Már azt hittem, sosem jön el ez a pillanat, ugyanis a december erőteljesen nem augusztus – bár, ha jobban belegondolok, lehetett volna rosszabb is. Vártam én már majd’ fél évet Frost könyvre, ami aztán meg tele volt szerkesztési hibával (ha hibának tekintjük, hogy szerkesztő alapvetően nem is látta a könyvet). Mindegy is, a lényeg, hogy csak-csak eljutott hozzánk Thor könyve, amire aztán gyorsan rá is vetettem magam.

Kicsit talán elfogult leszek, mert most nagyon jól esett Wardot olvasni. Túllendített egy holtponton, ugyanis mostanában semmilyen könyvvel nem voltam képes normálisan haladni, most viszont három nap alatt kivégeztem, úgy, hogy közben egész nap a kishúgom után futkároztam, és lényegében csak este/éjszaka volt időm olvasni.


Wellsie meghalt. Megölték. Nem most, még jó pár résszel ezelőtt, és emlékszem, akkor is mennyire megdöbbentett ez a húzás. Főleg úgy, hogy még terhes is volt. Thor volt a legkiegyensúlyozottabb, legnyugodtabb harcos a testvérek között – nyilván ezt nem lehetett csak úgy annyiban hagyni, Wardnak pedig előre meg volt a terv a kis buksijában, de akkor is…

Miután Thor visszatért – vagyis Lassiter visszarángatta önkéntes száműzetéséből – a helyzet még mindig siralmas. Egy év telt el Wellsie halála óta, Thor mégis képtelen elengedni halott felét, és nem elég, hogy magát gyötri, ragaszkodásával meggátolja Wellsie-t és kisfiát abban, hogy átlépjenek az Árnyékba, és békére leljenek.
Sen’kit már korábbi kötetekből megismerhettük. Neki is megvan a maga fájdalmas élettörténete – sok-sok évvel ezelőtt elrabolta és megerőszakolta egy manipulátor, akitől aztán teherbe is esett, majd nagy kínok közepette megszülte Xhex-et. Akkor Thor és Darius segítettek neki, ám a nő szülés után öngyilkosságot követett el. Azonban az Őrző visszahozta, és a kiválasztottak szolgálata után most a testvérek házában keresi a helyét, és próbál közelebb kerülni a lányához.
 
Gondolom, nem árulok el túl sok újdonságot, ha azt mondom, ennek a kettőnek kell ezúttal egymásra találnia, ami több mint idegtépő folyamat (nekem elhihetitek), de persze a végére azért csak összeszedik magukat.

Igazából a történetről nem sok mindent tudok elmesélni, amit amúgy sem tudna magától az, aki legalább három Ward könyvet végigolvasott már, és számomra egy ideje már nem is az a lényeg, hogy összejönnek-e az aktuális főszereplők (mert persze, hogy összejönnek), hanem hogy mi történik közben a többiekkel. Mert ugye tudjuk, hogy egy könyv nem feltétlen egy párosról szól, általában Ward mindig kitért valamennyire a többiekre is. Most éppen John és Xhex, valamint Quinn és Blay voltak jobban előtérbe helyezve. Előbbi páros nyilván a szüleik miatt, utóbbiak meg azért, mert a következő kötet róluk fog szólni.

Engem most leginkább John-ék kötöttek el, mert kifejezetten tetszett, hogy bár egymásra találtak, de az első pár hónap mézeshetei után bizony akadtak gondjaik, amiket valahogy meg kellett oldaniuk. Volt itt veszekedés, ajtócsapkodás, kiköltözés, váláson gondolkodás – szóval minden olyasmi, ami általában egy hétköznapi kapcsolatban is előfordul. Jó kis mellék szál volt, és örültem, hogy a végére sikerült megoldaniuk a gondjaikat.

Annak is örültem, hogy Xhex és Sen’ki  nyitottak egymás felé, nagyon aranyosak voltak azok a jelenetek, mikor próbálták megismerni egymást.

Blay-ék még mindig idióták. Komolyan, nem tudom, hogy fogom bírni csapkodás, anyázás, és fej-falbaverés nélkül a következő részt, mert tuti, hogy ezek végig fogják kínlódni az egészet. Na és az a húzás Quinn-nel és Layla-val… Pislogtam, mint hal a tából, mert hogy ezt most hogyan, meg miként fogják kivitelezni, azt nem tudom. Majd mind egy szép, nagy család lesznek a végére, szerencsétlen kölöknek, meg egyből kettő (vagy majd később három) apja lesz?

Mert hát már persze, hogy megint előre van vetítve a következő könyvek párosa (nem, most nem Blay-ékről beszélek, de ha elolvasod, te is előre tudni fogod).

Ami megint nem jött be, és olyakor teljesen feleslegesnek éreztem, az az újabb, aktuális fenyegetés felvezetése. Mert ez még csak felvezetés. Mint az alantasoknál. Négy-öt könyvön keresztül kínlódtunk velük, lapoztunk át oldalakat, mert ki a francot érdekelnek, aztán egyszer csak huss, a probléma megoldódott, szinte magától.

Tartok tőle, hogy Xcor-ral és bandájával egy újabb ilyen teljesen felesleges, és nagyjából három mondatban elintézhető problémát kapunk, bár nyilván Xcor-nak más szerepe is lesz a jövőben. Lehet, hogy az egész díszes társaság bekerül majd Ward nagy körforgásába, és akkor még tényleg ötven éves korunkban is olvashatjuk az újabb és újabb köteteket.

Viszont ami nagyon tetszett, és amit majdnem meg is könnyeztem, az a végén Wellsie búcsúztatása. Talán ez volt az egyik legszebb szertartás, amit eddig Ward világában olvastam. Nem is tudom, miért tetszett ennyire, de valamiért megérintett a dolog.

„Mi a neve a halottadnak?”

 
A történet folyamán természetesen Sen’ki (később Autumn) és Thor hol közelebb kerülnek, hol eltávolodnak, tagadásban leledzenek, vagy éppen masszív önsajnálatban dagonyáznak – aztán persze megvilágosodnak, és megjön az eszük, ahogy az már csak lenni szokott.

Nagyon jó volt, habár semmi újat nem mutatott, mégis jól esett most olvasni, nosztalgikus érzés volt ismét Ward stílusával találkozni, és bár ez a „banditák bandája” mellékszál olykor kizökkentett, hamar túllendültem rajta.

Lassiterre viszont nagyon kíváncsi leszek – mert ide a rozsdást, hogy neki is lesz saját könyve –, egészen megkedveltem az angyalt. Egy bunkó, de legalább a jó szándékú fajtából.

És amit nem hagyhatok ki: megint gondjaim voltam a szerkesztéssel. Nem a fordítással, az most is tetszett, viszont nem hiszem el, hogy a szerkesztő, mikor átnézi, tényleg nem szúrja ki a logikátlan mondatszerkezeteket, vagy azt, hogy a szereplőkre úgy hivatkozni, hogy „a Quinn” vagy „a Wellsie”. Élőbeszédben az ember nem figyel erre, és sokszor használ névelőt egy név előtt (hű, ez de hülyén hangzik), viszont írásban már ugyan ne mondjuk azt, hogy „no, hát elkértem a Pista autóját, hogy menjek vele egy kört”. Nem szép, és olyan igénytelennek tűnik tőle a mondat.

 

Tehát, összességében nagyon tetszett, szerettem olvasni, fél csillagot levonok a felesleges, „lássunk bele az ellenség fejébe” című részek miatt, de ezen kívül ismét csak megkaptuk a színvonalat, amit Ward képvisel.
Quinn és Blay könyvénél azonban bekészítek magam mellé egy pár szem xanax-ot, azt hiszem, szükségem lesz rá.

2012. december 24., hétfő

Kendra Blake - Rémálmok lánya

 Már egy pár napja befejeztem, de most itt vagyok Érden, és babázok napi huszonnégy órában, úgyhogy nem nagyon jutottam géphez. De most már itt az egész család, valaki mindig felügyeli a kis királylányt, úgyhogy van időm írni. És úgy gondoltam, erről a könyvről még így karácsony előtt írok pár sort.

A Vérbe öltözött Anna után már nagyon vártam erre a könyvre. Még a nyáron előrendeltem, és nagyon örültem, mikor végre szóltak, hogy mehetek érte.

Kézbe fogva épp olyan gyönyörűséges, mint az első rész, a fedőborító csodálatos, az egész úgy szép, ahogy van.

Az olvasással nem haladtam olyan gyorsan, mint szerettem volna, pedig nem hosszú könyv, vastagok a lapok, nagy a sorköz, tehát alapvetően maximum egy-két napos olvasmány.

Az értékelés innentől SPOILERT tartalmazhat, úgyhogy csak saját felelősségre olvasd tovább!

Cas nem tudta elfelejteni Annát, még fél év után sem, pedig barátai, családja arra bíztatja, ideje tovább lépni. Ám Cas képtelen rá, úgy különösen, hogy Anna mindenhol felbukkan, akár egy álomkép, ám láthatóan szenved. Cas-t nem hagyja nyugodni, hogy szerelmét kínok között látja. Ki akarja deríteni, mi történ a lánnyal, hol van most Anna, és mit tehet annak érdekében, hogy segítsen rajta.

Kicsit furcsa volt nekem ez a rész. Bár nem kellett volna meglepődnöm, hiszen az előző részben és sikerült igazán átéreznem a szereplők érzelmeit, annak ellenére, hogy nagyon jó stílussal van megírva. Még mindig jó Cas fejében lenni, hiába kamasz fiú, a gondolatai hála istennek nem szétszórtak és gyerekesek. Azonban nekem ez az Anna-szál még mindig sántít egy kicsit, legalábbis, ami a szerelem-témát illeti.

Ismét csak olvastam róla, hogy Cas mennyire szereti Annát, és milyen sokat gondol rá. Nem volt nyálas vagy szirupos, és a sok YA okosság, és háromperces instant szerelem után nem kéne fenn akadnom ilyen apróságokon, de mégsem tudtam elvonatkoztatni a ténytől, hogy Cas tulajdonképpen nem is ismeri igazán Annát. Mennyit voltak együtt az előző részben? Két napot? Hármat? Annyit se?

Hogy is mondják a tehetségkutatókban? Nem jött át… Igen, sajnos nekem ez a nagy, lángoló érzelem egyáltalán nem jött át, és nem akartam könnyekre fakadni Anna szenvedései láttán. Amivel nincs baj. Csak ne lett volna romantikus olvasmányként meghirdetve a könyv. Kábé annyira volt romantikus, mint Harry Potter – amit nagyon szeretek, ezeken a könyveken nőttem fel, és valahogy az Anna-könyvek is ezt az érzetet keltették bennem. De HP sem volt romantikusnak titulálva.

Blake könyvei remek ifjúsági regények, épp annyi kalanddal és izgalommal, hogy akár az öcsém kezébe is bátra belenyomnám (bele is fogom, de most más könyvet kap tőlem karácsonyra, majd ha azt elolvasta, odaadom neki Annát). Nincs benne csöpögős érzelem, sem túldimenzionált kapcsolatok, ami kifejezetten üdítő. Nem is ezért adtam rá négy csillagot.

Hanem mert úgy éreztem, hogy engem átvertek. Na nem nagyon, csak egy kicsit. Anna, a történet… több mint háromnegyedében nincs jelen úgy... testileg, ha egy szellem esetében mondatok ilyet. Nagyjából az utolsó húsz oldalon találkoznak végre normálisan szerelmeseink, az ember azt remélni, hogy na, most majd történik valami… valami… valami… De nem. Jó, ez így nem egészen egzakt. Történni történik sok minden, de Anna, húsz oldalas szereplése után ott marad a túlvilágon, Cas meg haldokolva visszamegy… Hogy mi? Most komolyan?

Jó, nem mondom, hogy összetört lelkileg a tény, és álmatlanul forgolódtam éjszakákon át, de akkor is. Ezt most így tényleg? És tényleg. Nem éreztem azt a jó kis megkönnyebbülést, a teljesség érzését, amit általában az ember egy jó könyv befejezésekor érez. Nekem kicsit a levegőben lógott a vége, nem éreztem kellően kialakultnak a lezárást, de ez csak az én véleményem.

Összességében egy nagyon jó könyv, remek ifjúsági regény, de szerelmes-romancicusnak nem mondanám.

2012. december 17., hétfő

És aki a választott könyvet nyerte...

Véget ért a "Válassz könyvet karácsonyra" című játék, és nagyon örültem, mert nem hittem volna, hogy ennyien fogtok jelentkezni :)

Azok közül sorsoltam nyertest, akik minden kritériumot teljesítettek, azaz rendszeres olvasói a blogomnak, vagy like-olták a facebook oldalt, ÉS megírták nekem, melyik könyvet szeretnék a fa alatt látni.

A szerencse ezúttal...
... Lucának kedvezett, aki az Üvegházat választotta!
 Gratulálok!
Kérlek, írj nekem egy e-mailt a sasvari.vivien@gmail.com -ra, és add meg a teljes neved, pontos címed, mert már holnap délután szeretném postára adni a könyvet, hogy minél hamarabb megérkezhessen hozzád :)
 

Köszönöm, hogy velem játszottatok!
És mivel Facebook-on, elértük, sőt (!) túl is léptük a bűvös 100-ast, az Új Évet egy másik (valószínűleg szintén könyv-választós) játékkal indítom majd! :)

2012. december 16., vasárnap

Vérzivatar játék - A nyertes!

 
Tizennegyedikén lezárult a játék, melynek keretében nyerhettetek egy példányt Kate Van Dyke Vérzivatar című könyvéből!
Nagyon szép számmal jelentkeztetek a játékra, aminek nagyon örültem!
Péntek este sorsoltam, és elküldtem a nevet a kiadónak, hogy ellenőrizzék, az illető minden like-kötelezettségnek megfelelt-e. A válasz igen volt, így örömmel jelentem be, hogy a könyvet
Wieland Balázs
nyerte!
Gratulálok!
Kérlek, majd e-mailben írd meg nekem az elérhetőségedet, hogy tudjuk, hova vigye a postás-bácsi a könyvet!
 
Köszönöm, hogy velem játszottatok!
A karácsonyi játékom nyertesének kilétére is hamarosan fény derül!


2012. december 11., kedd

Richard Castle - Naked Heat

Nagyon sokat vártam erre a könyvre. És csak vártam… és vártam… Végül aztán megjelent, én pedig az elsők között foghattam a kezembe! Már ideje volt! Elő-karácsonyra kértem, így a fa alatt már eggyel kevesebb könyv lesz, de nem érdekel! Nem bírtam volna ki karácsonyig, hogy ne olvashassam.

Igazából nem is olvastam el a fülszövegét, olyan szinten nem érdekelt, miről fog szólni a könyv, mert a Heat Wave után tudtam, hogy rossz semmiképpen sem lehet. Valóban nem volt, azonban nekem maradt egy kis hiányérzetem.

 
Rook cikke, melyet még a nyáron Nikkiről és egységéről írt, már az újságosok standjain virít. Ennek egyedül talán maga Rook örül, bár ő sem sokáig, ugyanis Nikkinek igen határozott véleménye van a nyilvánosságról: köszöni szépen, nem kér belőle. Ahogy Rook-ból sem.

Ám most mégis kénytelenek együtt dolgozni, ugyanis Rook legújabb cikkének alanyát brutálisan meggyilkolják. És persze ki más találna rá a holttestre, mint a minden lében kanál újságíró? Ha Nikkinek vannak is ellenérzései a férfival kapcsolatban, most kénytelen lesz félretenni őket, mert ez az eset sokkal bonyolultabb és szövevényesebb, mint azt a nyomozó képzelte volna.


Erős volt a krimi szál. Nem mintha az előző kötetben nem lett volna nagyon jól felépítve, de ott nagyobb hangsúlyt kapott a két főszereplő viszonya, itt azonban csak meglehetősen ritkán terelte el a figyelmet kettejük kapcsolata. Amit én eléggé sajnáltam.

Nem vagyok egy nagy krimi-rajongó, bár az elmúlt évben több krimit olvastam, mint egész életemben összesen, ez azért még így sem mond túl sokat. Ha már mindenképp krimi-szerű történetet olvasok, szeretem, ha a nagy nyomozás mellett a szereplőkre is több hangsúly kerül. Ezért is szerettem annyira az első Castle könyvet, vagy Julie James Hamis partnerét. Ugyan nyomozgattak benne bőven, mégis inkább a főszereplők, és nem a rejtély vitte a hátán a történetet. Az én gyomrom, így veszi be legkönnyebben a krimit, ami alapvetően nem egyezik az ízlésemmel.

Most azonban kevesebbet kaptam Rook-ból és Nikkiből, mint amennyit szerettem volna, vagy, mint amennyit az első rész után elvártam volna. Oké. Nem most ismerték meg egymást – de itt is volt konfliktus bőven kettejük között, amire az előző rész szellemes kis párbeszédeit építeni lehetett volna. Akadt benne most is, nem azt mondom, de én még többet vártam volna belőle.

A Nikki-féle üldözési jelenetek számomra olykor már túlságosan részletesek, és hosszúak voltak – már arra is vetemedtem, hogy átlapozzak pár oldalt, mert lényegében hat oldalon keresztül csak azt olvastuk, milyen hajtűkanyarokkal repeszt Nikki a gyanúsított után.

Nem éreztem a könyvben azt a kis pikánsságot, mint az előző alkalommal, talán ezért is történhetett, hogy másfél nap helyett négybe is beletelt, mire befejeztem, majd még két napba, hogy egyáltalán írni tudjak róla.

Azért voltak benne vicces, megmosolyogtató jelentek, például Rook regényei a romantikus irodalom piacán – ott tényleg éreztem az évődést a két főszereplő között, ez a jelenet hasonlított legjobban az előző könyv hangulatához.

A krimi-rajongóknak azonban üzenem: nem jössz rá rögtön az elején, vagy akár csak a közepén, hogy ki a gyilkos. Ezt most nagyon jól elhúzta Castle, sok szálat fűzött egybe, amiket ráadásul még alaposan össze is csomózott, hogy ne legyen egyszerű dolga a kedves olvasónak.

Nekem kicsit csalódás volt, a Heat Wave-hez képest – most nem éreztem úgy, mintha egy Castle epizódot néznék. Még mindig jó volt, persze hogy! De többet, mást vártam volna.

 

U.i: Ha keresitek valahol a könyvet, ne Gyilkos Hőség névvel kutassatok, ugyanis én is csak a borítót kézbe fogva szembesültem vele, hogy a könyv magyar címe valójában Meztelen Hőség – ellentétben azzal, ami minden online rendelési felületen megtalálható.

 

2012. december 6., csütörtök

Karácsonyi meglepetések a Cor Leonistól!

Pár kellemes újdonság a Cor Leonistól!

Érdemes lesz nyomon követni a Marie Claire és a Nők Lapja frissen megjelent számait! A december 14-én megjelenő Marie Claire-ben, valamint a december 19-én az újságos standokra kerülő Nők Lapjában 1000 forintos kupont rejtettek, melyet bármelyik Cor Leonis kiadványra felhasználhattok!
Természetesen egy kupont csak egyszeri vásárlás alkalmával lehet felhasználni, de szerencsére határidő nélkül, így akár a következő évben is vásárolhattok vele könyveket!

Az kedvezményeket sem árt újra felfrissíteni:
 
20% kedvezményt kap mindenki, aki a kiadónál vásárol!
25% kedvezmény jár a regisztrált tagoknak!
30% kedvezményt kapnak a Molyként, illetőleg bloggerként regisztrált tagok bármely Cor Leonis kiadványra! (A többi, viszonteladóként forgalmazó könyvre marad a 25%).

És milyen könyvek jelennek meg nemsokára?
 
·         Rick Levine és Jeff Jawer Éves horoszkópok 2013 című könyvét jövő hétre ígérik!

·         Susan Miller gyönyörű illusztrációkkal megtűzdelt könyve, a Horoszkóp 2013 még karácsony előtt a polcokra kerül

·          csak úgy, mint Syd Field A forgatókönyv írók munkafüzete című műve

Nem semmi a tempó!
Ráadásul jövő év elejére már az új Karen Chance regényt is várhatjuk :)

Plussz: a kiadó viszonteladós könyvei között már 25% kedvezménnyel rendelhetitek meg az új Ward könyvet, mely talán itt kapható a legnagyobb kedvezménnyel! Ráadásul 10.000 forint feletti rendelés esetén a kiadó átvállalja a postaköltséget is, így egy helyről beszerezheted az ajándéknak szánt köteteket is!


Ha pedig nem vagy biztos benne, szeretteid milyen könyvet látnának szívesen a fa alatt, akár Cor Leonis könyvutalvánnyal is meglepheted őket! :)

 

Nézelődj bátran a webáruházban: http://konyvaruhaz.corleonis.hu/

 

2012. december 5., szerda

Válassz könyvet karácsonyra!


Itt a karácsony – vagyis itt lesz, ha csak el nem söpör minket a maja-világvége – engem pedig megszállt az ünnep szelleme. Ami nekem azért jó, mert szeretek örömet szerezni, Nektek meg azért, mert könyvet lehet nyerni!

Még hozzá a felsoroltak közül bármelyiket, ha van köztük, amire már régóta fáj a fogad, esetleg megvolt, de kölcsön adtad és nem kaptad vissza, megrágta a kutya, vagy szimplán csak nem akarsz rá pénzt költeni.

 Akkor nézzük, mit kell tenned a teljesítés érdekében:

·         Lájkolod a blog facebookját
VAGY
·         Feliratkozol a blogra rendszeres olvasónak
ÉS
·         Megírod nekem ide a bejegyzés alá kommentben, hogy az alábbiak közül melyik könyvecskét szeretnéd a fa alatt látni :)

 
A játék december 20-ig tart (mert így látok rá néminemű esélyt, hogy legkésőbb 23-ára még a világ végére is megérkezzen a csomag – ha csak nem keveri el a posta, de akkor úgyis lemészárolom őket).
Sorsolás után a nyertesnek pedig elküldöm a választott könyvet!

 
És akkor lássuk, miből lehet válogatni:





A lehetőség adott, tehát mindent bele, ugyanis nagyon szeretnék könyvet ajándékozni! :)

U.I.: Természetesen az is játszik, aki már lájkolt, rendszeresen olvasott, csak írja ide nekem, melyik könyvet szeretné! :)

2012. december 4., kedd

Kate Van Dyke - Vérzivatar (Tűzmadár I.)

Kate Van Dyke írónő Tűzmadár sorozatának első része nemrégiben jelent meg, és az Álomgyár Kiadó felajánlásából nagyon hamar a kezembe is vehettem a kötetet!

 
A fülszöveg

"Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc tulajdonos családjának életét siker, luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos színfalak mögött azonban családi viszályok, irigység, rejtélyes halálesetek és titkos viszonyok bújnak meg. James iker fiai Ron és Dean mindenben különböznek. Dean, a világtól elvonult művész, Ron pedig apja nyomdokaiban járva a Sinclair Star szállodalánc alelnöke. Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel akarja irányítani gyermekei életét.

Ron, feleségét és kisfiát egy repülőgép szerencsétlenségben veszti el, ikertestvérét tisztázatlan körülmények között meggyilkolják. A szálak Ronhoz vezetnek, de valóban képes lenne megölni saját fivérét? A férfi önpusztító életbe menekül. Viszonya lesz egy tinédzserkorú szobalánnyal. Egy éjszakás kalandjuk közös sorssá alakul, amit mintha valaki a háttérből irányítana…"

Előzetesen olvasva a történet szinopszisát, már láttam, hogy egy igazán szövevényes és pergő cselekményű könyvet fogok a kezembe kapni. Ez nem is lett másként.
Szinte azonnal az események sűrűjében találjuk magunkat, máris belecsöppenünk Dean leleplezésébe, majd egyből Kitty meggyilkolásába is, ahonnan elkezdődik a nyomozás, ám a szálak sehogy sem akarnak összeállni a nyomozók számára.

Nem azt mondom, éreztem itt-ott zökkenőket a történetben, de az egyszer biztos, hogy a krimi szálra nem lehet panaszom! Átgondolt, alaposan felépített, épp a megfelelő mértékben elejtett információ morzsákkal, hogy csak találgatunk, ki állhat a gyilkosságok mögött.
Ráadásul erre a kérdésre nem is kapunk választ a könyv végén. Így az írónő kellőképp fenntartja az érdeklődést a folytatás iránt.

Említettem néhány zökkenőt, ami kicsit zavaróan hatott olvasás közben, az ilyen olyan káromkodások – és félre értés ne essék, nem maga a káromkodás ténye zavart, a mai világban már valóban majdhogynem a kötőszó a b*meg, de itt alkalmanként szükségtelennek, ha nem, egyenesen feleslegesnek éreztem. Ráadásul nem tudom, hogy a szerkesztés miatt volt-e, de gyanítom, szándékosan hagyták egyben a „Basszameg” szóösszetételt. Lehet, hogy én hasogatom nagyon a szőrszálakat, de engem zavart.

A másik ilyen Peggy folyamatos vihogása. Az a lány mindenen vihog, ha indokolt, ha nem. Aláírom, hogy egy 18 éves kamaszlány, de azért nem kellett volna a leglehetetlenebb helyzetekben is vihorásznia. Különösen annak tükrében, hogy máskor meg olyan éretten és felnőtten tudott viselkedni. Nekem kicsit ambivalens személyiség volt a leány.

Valami azonban nagyon tetszett, és nagyon hitelesnek éreztem, ez pedig a gyász leírása. Itt nagyon szép képeket használt az írónő, mind Dean, mind Merry elvesztésekor, de még akkor is, mikor a kis Jimmy a kórházban feküdt.
 
Azt kicsit sajnáltam, hogy bizonyos momentumok nem lettek kellően kibontva. Én legalábbis éreztem volna még egy kis potenciált például a személyes részek leírásában, ahol is jobban megismerhettük volna a szereplőket.
Egyelőre egyik karakter sem került kifejezetten közel a szívemhez, viszont Pemzlit, a kis keverék kutyust nagyon megszerettem.

Mindemellett egy pörgős, jól összerakott történetet kaptam, ami igazából a második rész elolvasásával lesz majd teljes – a Valóra vált rémálom szerencsére már itt figyel a polcomon!

Ha kíváncsi vagy a könyvre, most játszhatsz is érte, és akár meg is nyerheted! A játékról az alábbi posztban találsz infókat:

U.i.: Nagyon tetszett, mikor kiderült, miért is Tűzmadár a sorozat címe! Nagyon ötletes, és nagyon kreatív volt a magyarázat! :)

2012. december 3., hétfő

Karácsonyi készülődés a Cor Leonissal!


A Cor Leonis is készülődik ám a karácsonyra, mely főként nekünk, olvasóknak nagyon jó hír!

Ha nyomon követitek a kiadó facebook oldalát – ha még nem akkor  szégyeld el magad és
ide katt – láthattátok az adventi kalendáriumot is, ahol is minden nap valamilyen kis izgalmas újdonságot fednek fel.

A tegnapi jó hír, amire szerintem sokan kíváncsiak a következő Cassandra Palmer könyvről szól:

Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának következő része januárban érkezik, A hajnal átka címmel. Ismét meghirdetjük hát banner és trailer készítő versenyünket, melyben a legjobb pályaműveket könyvvel jutalmazzuk. A marketing@corleonis.hu címre lehet küldeni a kreatívokat. Leadási határidő: 2013. január 28.

 
A kiadó azt is elárulta, hogy a könyv fordítása nagyon jól halad, így ők is remélik, hogy január végére/február elejére már a kezünkbe foghatjuk a legújabb részt!

Ráadásul a karácsonyi készülődés idejére a kiadó minden nap 35%-os kedvezményt biztosít egy már megjelent könyvére! A mai nap – mikulás közeledtére tekintettel – az Emerson a Tsa. című könyvet vehetitek meg kedvezményesen!

És lehet ezt még fokozni!
A kiadó ugyanis december elsejétől már viszonteladóként is működik! Egyelőre ugyan egy szűkebb körre korlátozódva, hiszen rengeteg a könyv, de vajh melyeket éri meg forgalmazni? A kiadó jelenleg is ezen munkálkodik.

Akinek egyébként van ötlete arra vonatkozóan, hogy mely könyveket lenne érdemes bele venni a palettába, az ne habozzon megírni ezt a marketing@corleonis.hu címre!

Jó hír azonban, hogy a kedvezmények ezekre a könyvekre is érvényesek lesznek!

20% kedvezmény jár mindenkinek, aki a Cor Leonisnál vásárol, 25% annak, aki regisztrál is! A viszont eladós könyvekre molyoknak és bloggereknek is 25% jár, de a kiadó könyveire továbbra is érvényes a 30%!

Hát lehet ezt a kiadót nem szeretni? ;)

Valamint továbbra is folyik az Első Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasás! Ehónapban A hajnalra várva van terítéken, így decemberben bloggertársaimmal karöltve igyekszünk majd elárasztani titeket mindennel, ami ezzel a résszel kapcsolatos!
Nem, sajnos Barrons-t nem áll módunkban eredetiben is a fa alá varázsolni, bocsi :)
 
http://nemharapa.blogspot.hu/
http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/
http://gondolatoklevelibekatollabol.blogspot.hu/

2012. december 2., vasárnap

Névnapi Barrons-özön!

Nem, sajnos, nem az igazi, de ez is majdnem annyira jó!
Gretty-től névnapomra olyan gyönyörűséges button-öket, könyvjelzőt és üdvözlő kártyát is kaptam, így virtuálisan, hogy teljesen odáig meg vissza vagyok!
Nézzétek csak csajok! Lehet irígykedni! :D


Az üdvözlő kártya



 

2012. november 30., péntek

Nyerd meg a Vérzivatart!

 
Ezúttal Kate van Dyke Tűzmadár sorozatának első részét, a Vérzivatart nyerhetitek meg, ha velem játszotok. Most nincsenek idézetek, a dolgotok ennél sokkal egyszerűbb:
1.       like-oljátok az Álomgyár Facebook oldalát itt: http://www.facebook.com/#!/alomgyar
3.       iratkozzatok fel nálam itt teljes névvel hozzászólásban a bejegyzés alatt, hogy lássam, kik tettek eleget a like-olási kötelezettségeknek ;)
4.       és ennyi az egész!
Ugye, hogy egyszerű?
A „tetszikelők” között, az Álomgyár felajánlásából egy friss, ropogós novemberi megjelenésű Vérzivatart fogok kisorsolni!
A játék november 30-tól (azaz mától) december 14-ig tart!
Ami még fontos: Ne felejtsetek el feliratkozni, különben nem fogom látni, kik között kell sorsolnom ;)
És amit nyerhettek:
 
Kívülről nézve James Sinclair szállodalánc tulajdonos családjának életét siker, luxus és fényűzés kíséri. Az ötcsillagos színfalak mögött azonban családi viszályok, irigység, rejtélyes halálesetek és titkos viszonyok bújnak meg. James iker fiai Ron és Dean mindenben különböznek. Dean, a világtól elvonult művész, Ron pedig apja nyomdokaiban járva a Sinclair Star szállodalánc alelnöke. Apjuk, a kíméletlen üzletember, vaskézzel akarja irányítani gyermekei életét.
Ron, feleségét és kisfiát egy repülőgép szerencsétlenségben veszti el, ikertestvérét tisztázatlan körülmények között meggyilkolják. A szálak Ronhoz vezetnek, de valóban képes lenne megölni saját fivérét? A férfi önpusztító életbe menekül. Viszonya lesz egy tinédzserkorú szobalánnyal. Egy éjszakás kalandjuk közös sorssá alakul, amit mintha valaki a háttérből irányítana…
 
Halál, sex, erőszak és titkok jellemzik Kate Van Dyke, a Csontgolyó (Alexandra, 2006) és A latin démon (Ad Librum, 2009) szerzőjének páratlanul izgalmas, kétkötetes krimijét.
 
Hogy növeljétek az esélyeket, a következő blogokon játszhattok még a könyvért:
 

2012. november 13., kedd

2012 Legidegesítőbb Hősnői - Denise


Magánéleti ilyen-olyan problémák miatt mostanában kicsit elmaradtam az olvasással, írással… na jó, úgy amblokk mindennel. Ahogy a 2012 Legidegesítőbb Hősnője bejegyzésekkel is, amiből ugyebár heti egyet ígértem…ennek már lassan két hete.
Szóval akkor a pótlás megkezdéseként hadd mutassam be e heti hisztérikánkat:

Denise – Jeaniene Frost: Az első vércsepp


Sosem hittem volna, hogy egy Frost-hősnő erre a sorsra jut. Aki ismer, tudja, hogy imádom Frost könyveit, ahogy Cat-et is. Azt gondoltam, Cat legjobb barátnőjeként Denise-től sem kell különösebben tartanom. Nos…Tévedtem.

Denise is remek mintapéldánya a „fogalmam sincs, mit akarok, de azt aztán nagyon”-típusú nőknek. És persze ő is egyből megmentésre szorul, mint fajtársai általában. És mint ahogy az már lenni szokott, természetesen egy teljesen normális, Adonisz-testű, gondoskodó félistennel (esetünkben vámpírral) hozza össze a sors. Akinek szükségképp ő lesz álmai asszonya. Meglepődtünk?
Igen, sajnos kicsit gyenge a felfogásom, és azóta sem tudom megérteni, miért van az, hogy a „főnyereménynek” számító férfiember kötelező tartozéka egy idegesítő, hisztérikus, döntésképtelen pi… akarom mondani, nőszemély.

Denise-nek is legalább annyi életösztöne van, mint egy kiürült joghurtos doboznak (igen, épp egy kiürült joghurtos doboz van előttem). Mindemellett ráadásul még akaratos és keményfejű is. Ez alapvetően nem egy rossz dolog… egy bizonyos szintig. De mikor képtelen felfogni, hogy a dolgok a saját biztonsága érdekében történnek úgy, ahogy, és utána még neki áll följebb, akkor sajnos már valahogy nem tudom értékelni a szenvedéseit.

A változatosság kedvéért persze ő sincsen tisztában a saját érzéseivel, és a könyv 90%-a arról szól, hogy drága leányunk belső/avagy esetenként ki is hangosított nyöszörgését hallgatjuk arról, hogy: jaj, milyen rossz nekem, itt van egy atom jó pasi, aki csak engem akar, de közben nem tudom eldönteni, hogy tényleg én kellek-e neki, vagy csak ki akar használni, de jaj, tégy magadévá te férfiállat. – Igen, ezt pontosan így, nagyjából öt oldalas szünetekkel, de lényegében folyamatosan adagolva. Csoda, hogy a tízedik ilyen megnyilvánulásnál már csak sóhajtva a szememet forgattam?

Denise is épp ugyanazt a kínlódást adja elő, mint Tayla (a cím másik nagy esélyese), csak ő nem démonnal játsza el mindezt, hanem vámpírral. Mert kell a változatosság, ugye.

Ha a könyv folyamán nincs minden második oldalon kihangsúlyozva, milyen erős, és kemény Denise, akkor egyszer sem, viszont azt nem tudom felfogni, hogy vajh’ mely megnyilvánulásai támasztják alá mindezen kijelentéseket, én ugyanis nem találkoztam erre utaló példával. Csak azért, mert vagy ötször eljátssza a: nem akarlak belekeverni, de mivel már belekevertelek ezért inkább elmegyek, de aztán persze mégis a nyakadon maradok – litániát? Tényleg?

Szerencsétlen Spádé meg épp olyan vak és halál szerelmes, mint Eidolon. (Esküszöm, ezek után „A tutyimutyi jópasik” besorolásait is megcsinálom). Denise-nek is egyetlen szerencséje egyébként Spádé hős-komplexusa, mert egy normális, agyánál lévőférfiember már kivágta volna, mint azt a bizonyos macskát.

A példa-idézetek persze most sem maradhatnak el – hadd szórakozzam már én is egy kicsit:

„A vámpír már valahogy levette a maszkját, a kardját, a kabátját, és éppen az elegánsan megkötött kendővel bíbelődött.

Denise nagyot nyelt. Talán kényelmetlen volt a jelmeze.

(…)

Láttad már ing nélkül, nehogy félreértsd a helyzetet!, szidta le magát gondolatban Denise, és megpróbálta kikerülni Spádét.

A férfi elényúlt, nehogy Denise elmehessen. Mégis milyen játék volt ez?”

(219.old)

Csak vetkőzős pókerre készült! Szerinted, édes, egyetlen cukorborsóm, mégis mit akar az a pasi, aki felcipel a szobájába, majd nekiáll vetkőzni? Épp azt mutogatja, hogy: nyenyenyenye, ez az, amit te soha nem kapsz meg, bibibii! Ennyire még te sem lehetsz idióta!

A kötelező dráma is nélkülözhetetlen! Ezt tévesen sokszor a feszültség fokozása érdekében vetik be - de sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit. Ez NEM a feszültséget fokozza, legfeljebb ismét kevesebb lesz néhány hajcsomóval a kedves olvasó.

„Denise érezte, hogy minden porcikája némán árulást üvöltött. Azt hitte Spádé, hogy egy szó nélkül megváltoztatja a faját, ahová tartozik? Kizárólag miatta küzdött a pánikbetegségével és maradt a vámpírvilágban. – Ó, te hős, ki olyan nagy áldozatot hoztál… Hagyjuk már! – De bármennyire jól bánt vele a férfi, tudta, hogy mindig előítéletei lesznek az emberi létezéssel szemben. Azt hitte, Spádé olyannak szereti, amilyen, de ez valójában sosem volt neki elég.”

No igen, az idegesítő hősnők alap tartozéka a gondolatolvasás, és a másik érzelmeinek teljesen és tökéletes megmagyarázása. Még jó, hogy ők jobban tudják, mit érzel, mint te magad!

Denise folyamatosan ismétlődő nyavajgásaival, logikátlan hülyeségeivel, melyekkel mindenki mást is veszélybe sodort maga körül, és roppant hősiesnek képzelt öngyilkos akcióival méltán esélyes a 2012 Legidegesítőbb Hősnője címre! Épp az a típus, akinek csak a koporsó áll igazán jól!

2012. november 1., csütörtök

Emlékszem


A mai nap elveszítettem valakit, akit nagyon szerettem.

Sosem törődtem igazán a halottak napjával, számomra nem volt túl nagy jelentősége, mert mindezidáig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem kellett senkit meggyászolnom. Távoli rokonaim persze nekem is haltak meg, a nagyapám, amikor még meg sem születtem… Nem volt tapasztalatom benne. Nem éreztem át, mennyire tud fájni, ha egy szeretett lény elhagy minket. Mikor dédnagymamám meghalt, még csak öt éves voltam. Homályos emlékeim vannak arról, ahogy sírva fakadok, mert annyit azért sikerült felfognom már akkor is, hogy soha többé nem látom viszont Dédit. Most viszont a fájdalom eleven. Tudatos, és semmi sem tompítja. Azt hiszem, most már valóban tudom, mit is jelent elveszíteni valakit.

Tíz éves voltam, mikor a karácsonyfa alatt egy nagy, piros dobozban, egy drapp színű szőrmetakarón fekve először pillantottam meg az aprócska kölyökkutyát. Alig volt nagyobb egy kismacskánál, bőven elfért a felnőttek kezében. Remegő kézzel tettem a szőnyegre, mire a kis gombóc őrült farok csóválással körberohanta az egész szobát.

Ennek már tizenegy éve. És tudom, hogy semmi sem történik véletlenül. Tudom, hogy Fruzsit sem véletlenül kaptam. Nem véletlen, hogy éppen ő érkezett akkor hozzám. És ennek semmi köze ahhoz, hogy a szüleim – mivel bűntudatuk volt a válás miatt – úgy döntöttek, egy kiskutyával lepnek meg karácsonyra. Mert kaphattam volna bárki mást is. De Ő lett az, és ezért soha nem lehetek elég hálás.

A mai nap is remegett a kezem. Remegett, ahogy utoljára ölbe vettem, olyan óvatosan, mintha csak aludna, pedig tudtam, hogy már soha többé nem fog felébredni. Bocsánatot kértem tőle, ezerszer is elmondtam, mennyire sajnálom, hogy nem én voltam vele az utolsó percekben, annak ellenére, hogy tudtam, már nem hall engem.
 
Nem voltam itthon. Nem voltam mellette, mikor olyan erős roham tört rá, hogy apám és a nevelőanyám úgy ítélte helyesnek, ha nem hagyják tovább szenvedni. Nem értem volna haza időben, bármennyire is sietek, így már csak az élettelen szemek néztek vissza rám, ahogy mellé ültem, és simogattam a bundáját, aminek most is olyan volt a tapintása, mint mindig.

Nem igazságos. Nem igazságos, hogy úgy tűnt, mintha csak aludna. Másnak kellett volna lennie. De még mindig ő volt az. Az én kisbabám, az én egyetlen kiskutyám, csak épp már az a valami, ami olyan elevenné és élővé tette, amitől felcsillant a szeme, miközben azt figyelte, hogy mi vacsorázunk, már nem volt sehol.

Soha többé nem fog az asztal mellett kunyerálni, soha többé nem fog leszaladni hozzám, és alaposan meggyilkolni a papucsomat. Soha többé nem jön elém, ha felmegyek, és soha többé nem fogom érezni a meleg kis testét, ahogy ölbe veszem és leviszem a lépcsőn.

Még nem fogtam fel. Néha egyszerűen csak belém hasít, és olyankor kibírhatatlan. Felmegyek, és látom a másik két kutyát, látom, hogy már nem egy falka, hogy Ő nincs köztük, és akkor újra megszakad a szívem.  

Most azt gondolom, soha többé nem lesz kutyám. Nem érezném helyesnek, mintha más valakivel próbálnám pótolni. Pedig tudom, hogy nem lehet. Soha nem lesz még egy olyan valaki az életemben, mint Ő. A szívemnek az a része, amiben csakis neki volt hely, most végleg összetört.

Nem tudom, mikor lesz jobb. Nem tudom, mikor fogok tudni sírás nélkül ránézni a fotóira.

Holnap hazahozzák. Nekem pedig meg kell vennem a kis urnát. Nem is döbbentem rá, mennyire végleges is ez, csak amikor eljöttek érte, hogy elhamvasszák. Akkor tartottam utoljára a karomban.

Soha, soha, soha nem fogom elfelejteni. Az ember nem felejti el a legjobb barátját, a társát, azt, akivel együtt nőtt fel, akit úgy szeretett, mint a testvérét, a gyermekét... Kevesebb lett volna az életem nélküle. Én magam lennék kevesebb nélküle.

Fruzsi öt nap múlva lett volna tizenegy éves.


Szép álmokat kicsi babám! Elmondhatatlanul fogsz hiányozni.