2013. január 16., szerda

2013-as megjelenési infók - Cor Leonis

Nézzük csak, kedvenc kiadónk milyen könyveket tervez az idei évre :)

Legkorábbra Karen Chance könyvét várhatjuk! A negyedik rész A hajnal átka címen jelenik majd meg, mégpedig már ebben a hónapban, 31-én! A magyar borítót holnap már láthatjuk is :)

Addig is azonban már előrendelhető a könyv: http://konyvaruhaz.corleonis.hu/a_hajnal_atka

A Cassandra Palmer sorozat ötödik része is érkezik még idén, egyelőre a Könyvhétre ígéri a kiadó, de ez még változhat. A címe a Holdvadász lesz.
A sorozatot Bertalan György fordítja.

Junot Díaz Így veszítheted el... című könyve a Könyvfesztiválra érkezik (idén április 18-21-re esik). Egy kis referencia:
http://corleonis.hu//posts/dijeso-kiseri-junot-diaz-legujabb-koenyvet-is-60

Jasper Fforde Thursday Next sorozatának két része is megjelenik idén, az elsőt (A Jane Eyre-eset) már februárban a kezünkbe foghatjuk. Ráadásul annak a Tóth Tamás Boldizsárnak a fordításában, akinek a Harry Potter köteteket is köszönhetjük :)
A sorozat olyan kis méretben fog megjelenni, mint az Anna Pigeon könyvek is :)


Syrie James Jane Austen elveszett kéziratának megjelenése szintén a Könyvfesztiválon lesz esedékes. A könyvet Nádasdy Vilma fordítja, róla infókat itt találtok.

A következő Nevada Barr könyvet, az Anna Pigeon sorozat következő részét, az Oroszlánkörmöket valószínűleg ősz körül vehetjük majd kézbe. 

Természetesen a lista nem csak ennyi, akik pedig - mint én is - az ICED-ot várják tűkön ülve, hamarosan kicsit több információval is szolgálunk :)

Addig is, remélem, nem felejtettétek el, mely könyveket vásárolhatjátok meg akciósan a kiadótól:







 





2013. január 11., péntek

Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás


Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, de azért valami csak motoszkált bennem, mert mikor volt is pénzem, nem ezt választottam, hanem inkább a Cindert vettem meg. Hála a jó Istennek, ugyanis egészen biztosan sírva fakadtam volna, amiért ezért a könyvért pénzt adtam ki.

A felvezetésből sejthető, hogy nem egy rajongói kritika következik, ezért akinek szíve csücske ez a könyv, annak javallom, hogy ne olvassa tovább. Mindenkinek más az ízlése, és nekem ez most sajnos nem igazán jött be.


Abby a fülszöveg szerint normális, cuki, és teljesen hétköznapi próbál lenni, hogy maga mögött hagyhassa sötét múltját. Travis elméletileg a rosszfiú, aki úgy verekszik, mint egy isten, és persze neki is megvannak a saját szörnyűséges problémái. Eddig oké. A történet egyetemen játszódik. Még jobb! Legalább nem kell ezt a középiskolai hierarchiás marhaságot végigszenvedni. Gondoltam én nagy naivan, és mivel Elkeles Tökéletes kémiáját, magamat is meglepve, nagyon szerettem, azt hittem, ezzel se foghatok nagyon mellé.

Nos. Abby nem normális. Félre értés ne essék, nem az iskola rosszkislánya, de nem is egy szende kis szűzike, aki a fülszöveg szerint olyan nagyon lenni próbál. Nem. Abby a bulikon keményen tud inni, simán elmegy a titokban megrendezett bunyókra, és egyszerre két pasit is hülyít, majd nem érti, mi ezzel a probléma.

Travis pedig nem rosszfiú. Bocsánat hölgyek, de nekem nem attól lesz rosszfiú valaki, hogy betör pár orrot, kivarratja magát és motoron furikázik, közben meg olyan kis törékeny lelkivilága van, mint egy kölyökkutyának.

Jah igen, és ez az egész egy középiskolában játszódik! Igen, ez elméletileg hivatalosan egy egyetem. Ennek ellenére – nem tudom, Amerikában lehet, hogy valóban így üzemel, én azért hadd kételkedjek! – olyan az egész, mintha visszacsöppentem volna középiskolába, de még ott sem foglalkoztak ennyit az emberek mások szerelmi életével, illetőleg annak hiányával. Ha egyetemen a pasi mindenkit ágyba cipel, akinek vaginája van, az már senkit sem érdekel. Legfeljebb a haverjai röhögik jól körbe, amikor elkap valami fincsi nemibajt.  Egyetemen senki nem foglalkozik azzal, hogy a leány egyszerre kettő, három, esetleg tíz pasit hülyít. Aki ismeri, az maximum csendben elkönyveli magában ribancnak, de egyébként a kutyát sem érdekeli a másik ilyen-olyan szaftos magánélete.

Mégis, majd’ az egészet átlengi valami borzalmasan gyerekes mentalitás, amit simán elnéztem volna – ismétlem –, ha egy gimnáziumban játszódik a történet. Igen, az egy relatíve kis, zárt közösség, így persze, hogy mindenki – saját magánélet hiányában – a másikéval foglalkozik. Egyetemen az csoda, ha ismered a szakodra járó emberek felét névről, és a kutya nem nézi, kit viszel éppen ágyba.

Miután sikeresen túljutottam azon, hogy visszakerültem gimibe, meg kellett küzdenem a ténnyel, hogy a történetnek semmi bevezetője. Szeretem az in medias res kezdést, nem is ezzel volt a problémám. Hanem azzal, hogy a két főszereplő nagyjából a tizenötödik oldalon már sülve-főve együtt van, és egyszerűen imádják egymást. De persze ők csak barátok. Mi van? Bocsánat, lehet hogy átugrottam egy-két fejezetet? Mert volt ám ilyen érzésem. Meg olyan is, hogy most akkor, ha már az elején ekkora a lamúr, miről fog mégis szólni a könyv további 300 oldala?

Ekkor kezdtem gyanút fogni, hogy ebből csak tömény szenvedés lesz, és valóban.

Abby egy idióta. Egy szerencsétlen, picsogó kis hisztigép, aki azt képzeli, minden az ő elképzelése szerint történik. Beakadt nála a magnó, és mást sem ismételget folyton, csak hogy neki nem Travis a megfelelő pasi. Ennek ellenére egy ágyban alszik vele, és minden pillanatát vele tölti. Travis meg olyan, mint egy jól idomított kiskutya. Jah, néha verekszik, igen, olykor iszik is, és éppen megfelelőképpen hisztis ahhoz, hogy minimum három lépés távolságot tartsak tőle. De mindezeket leszámítva olyan szerelmes, és legalább olyan éleslátással rendelkezik, mint egy vak denevér, akinek még a kis ultrahang szenzora is bekrepált. Esküszöm már sajnáltam néha, mikor épp nem akartam lekeverni neki egy óriásit.

De Abby-t semmilyen szögből nem tudtam sem sajnálni, sem megérteni. Kedvenc momentumaim egyike volt, mikor America végre megmondta neki a magáét, bár a szembesítés úgy lepergett a leányzóról, mint esővíz a szélvédőről, de ő legalább megpróbálta!

A könyv egészében úgy éreztem, ez az egész nem halad sehová. Csak kínlódunk, szenvedünk, sírunk, üvöltözünk, aztán szakítunk, majd összeborulunk.

Apropó összeborulás. Talán vulgáris leszek, esetleg kegyetlen is, de ha már Travis a nagy szexisten, akinek eddig megszámlálhatatlanul sok nője volt, hogy nem képes egy normális előjátékot produkálni? Most komolyan! Abby szűz, aláírom, hogy nem kell egy lepedőakrobatának lennie, na de a fickó? Annyi nője volt már, ha mindenkivel csak annyit csinált, mint Abby-vel, akkor ezen az „egyetemen” vagy nagyon igénytelenek a leányok, vagy Abby-t bizony csúnyán átverték. És nem, mielőtt a felháborodás hangjait vélném hallani kis fülemben! Nem vártam Ward, Nalini, vagy Hamilton féle szexjeleneteket (Hamilton már olykor pontosan sok is), de ennél azért vehették volna kissé kifinomultabbra a figurát. Igen, ezt a szót kerestem: kifinomult. Az egész könyv nem volt nekem eléggé kifinomult!

Sajnálom, próbáltam szeretni, de egyszerűen egy közepesnél erősebb szintet nem ütött meg. Elkeles torony magasan alázza McGuire-t.

Pozitívumként a borítót, Americát, és a könnyű, gyors olvashatóságot tudnám kiemelni.


U.i.: Ez elméletileg egy ifjúsági regény, ugye? Akkor beszélgessünk már el arról, milyen példát állít az, hogy magunkra kell tetováltatni aktuális szerelmünk nevét? Nem, nem és nem! Alapvető szabály, ilyen hülyeséget nem csinálunk! Lehet, hogy most éppen hatalmas, és lángoló az a szerelem, de gondoljunk már bele, mi lesz 10-20 év múlva? Nem azt mondom, hogy egészen biztosan nem lesznek együtt, ezt nem lehet tudni, van, akinek tényleg sikerül egy életre pár választania, de mi a garancia? Aztán ott maradsz, „Szeretlek Bobby” feliratú tetkóval, amit következő szerelmednek izgalmas lesz ám megmagyarázni…

Kis erkölcsi prédikációm végeztével kénytelen vagyok levonni a tanulságot, hogy ez bizony nem az én könyvem volt. Talán legközelebb.