2013. június 10., hétfő

Karen Marie Moning: Iced - Megnyílik az ég

„Haver… Néha csak ennyit mondhatunk.”

Nos, aki ismer, tudja, hogy mennyire elvakult-megszállott Moning rajongó vagyok. Imádom az írónő stílusát, az általa teremtett világot, a profi karakter kidolgozást… igazából mindent. Ennek tükrében szeretnék felkészíteni mindenkit, hogy az Iced értékelése egy szemernyi objektivitást sem tartalmaz majd, spoilerveszélyes kirohanásokat annál inkább ;)
Megértéseteket köszönöm!

Hát Úr Isten az égben! Olyan jó volt megint Moningot olvasni, bár kissé féltem, ugyanis Mac és Barrons világát nagyon szerettem. Szerettem Mac narrálását, szerettem a fejében lenni, vele együtt harcolni, tanulni és fejlődni. Kicsit tartottam tőle, hogy Dani esetleg nem elég erős karakter, hogy elvigyen a hátán egy ilyen sorozatot – azért ezt sem a kis törékeny virágszálaknak találták ki – de hamar kiderült, hogy egyáltalán nem volt okom tartani semmitől. Én, hitetlen, egy pillanatig kételkedni merészeltem Moningban és Daniben. Bűnös vagyok!

Aggódtam, hogy Dani stílusa az állandó „haverozással” és túlszlengesítéssel, mellyel már röviden az Új nap virradban is találkozhattunk, túl sok lesz egy egész könyvön át. De Dani nagyon is érett a korához képest, bár annak tükrében amiket átélt már, ez nem is csoda. Persze, „haverozik” és a saját, olykor „ki ha én nem „stílusában kezel sok mindent, de mögötte az ember pontosan láthatja, hogy ez csak a külvilágnak mutatott álca. Dani már most 14 évesen sok tekintetben érettebb és tapasztaltabb, mint amilyen Mac volt a Keserű ébredésben.
Dani O'malley
Nem is nagyon lehet összehasonlítani a két karaktert, annyira különböznek. Itt most kimarad a tanulás fázisa – a történet teljesen máshogy épül fel, mint Mac esetében. Dani pontosan tudja, milyen világban él, megküzdött már nem kevés gonosz és ocsmány teremtménnyel, és tudja, hogy senki sem menti meg a segged, neked kell megmentened a sajátodat.

A történetbe nem sokkal Curce bebörtönzése után csatlakozunk be, és rövid erőviszony-femérés után bele is csapunk a lecsóba. Ryodan munkát ajánl Daninek. Nos, mindannyian tudjuk, kicsoda-micsoda Ryodan, ismerjük Barronst is, így tehát nem lepődünk meg, mikor azt mondom, ez az állásajánlat cseppet sem opcionális. Ryodan nem az a fajta pasas, aki simán elnézi, ha valaki nemet mond neki – talál ő módot arra, hogy meggyőzze Danit, hogy márpedig akarjon neki dolgozni. Ha tetszik neki, ha nem.
Valami jéggé fagyasztotta a Chester’s egyik alsó kis klubját, megölve benne mindenkit, nem téve különbséget emberek és tündérek között. A hely ráadásul nem sokkal később fel is robban, ezt pedig a meglehetősen morcos tulaj nem igazán nézi jó szemmel. Dani feladata, hogy kiderítse, mi, vagy ki a felelős ezért, ám a dolog nagyon hamar sokkal bonyolultabbá válik, mint azt gondolták volná, és kiderül, hogy a Chester’s csak a kezdet volt. Dublinban egymás után bukkannak fel ezek a jéggé dermesztett helyek, és Danit valóban érdekelni kezdi, hogy mégis milyen lény pusztítja az embereket a Mega városában.
A történetbe nem is nagyon mennék bele, mert akkor tényleg minden poént lelőnék, különben is, tessék szépen elolvasni a könyvet és akkor majd rájöttök. Inkább a karakterekre helyezném most a hangsúlyt, akik azért tényleg megérnek egy-két keresetlen szót.

Dani Mac könyveiben kissé közömbös volt számomra. Nem utáltam, de nem is zártam annyira a szívembe. Akkor sem kezdtem fújolni rá, mikor kiderült, mit tett Alinával, csak egyszerűen csalódott voltam kissé. Furcsa, ugyanakkor valahol mégis egyértelmű volt számomra, hogy Moning vele indít egy… többé-kevésbé spin off trilógiát, bár tartottam tőle, hogy egy 14 éves tinilány nem épp a legjobb választás egy ilyen brutális világban. Dani azonban harcias, és nagyon okos, mindent észrevesz, és mindent megjegyez. Keményen harcol, és mindent megtesz, hogy annyit őrizzen meg nehezen kivívott önállóságából, amennyit csak tud. Közben pedig folyamatosan kísérti a múltja, ennek ellenére állandóan sziporkázik, vicces, nagyszájú és belevaló.
Ryodan
Ryodan és Dani párbeszédei adták a könyv hangulatát. Imádtam, ahogy ezek ketten szópárbajoztak, bár Lor és Dani beszólásait szerintem semmi sem tudta überelni. Lor az ujja köré csavart, komolyan mondom! Ryodanra kissé ferde szemmel nézzek a Jóval való… kapcsolata miatt, vagy mi a fene is az. Istenem, azt a nőt minden egyes alkalommal ütöttem volna, mikor kinyitotta a száját. Mert ő elképzelte, hogy Ryodan az álomlovag… Esküszöm, várom, mikor koppan egy hatalmasat, bár tartok tőle, hogy Moning képes lesz együtt tartani őket, de akkor sikítok.
Ryodan nem olyan, mint Barrons. Jó, technikai értelemben olyan. De egyébként teljesen felesleges lenne összehasonlítgatni őket. Lehetne mondani, hogy mind a ketten irányítás mániások, és állandóan keménykednek, meg titkolóznak, de ezt annyira homlokegyenest más féle módon teszik, hogy egyszerűen nem is gondoltam arra, hogy Ryodan a Dani-könyvek Barronsa lenne… Mert nem az.
Christian egy elmeborult vadbarom. Bocsánat, de az! Sokszor a hideg rázott tőle, meg attól, hogy ő elképzelte, hogy számára Dani a tökéletes nő, az ő hercegnője, akinek majd Fehét Palotát épít… Hát meg az anyádat, te beteg állat! Tudom, változik, tudom Unseelie herceg lesz… de neeeem érdekel! Hajamat tépem a fickótól – és egészen biztos leszek benne, hogy a következő kötetekben is vissza fog még térni. Dani képes lesz megmenteni… vagy majd ő menti meg saját magát, de megszabadulni nem fogunk tőle.
Táncos egy tündér! Már nem szó szerint, de olyan aranyos, olyan jófej, Dani meg még kis butus, aki nem tudja, mit is akar, de a helyében, az ő életkorával és érettségével én ki nem engednék a kezem közül egy ilyen pasast! (Mostani fejemmel meg rávetném magam Lorra, bár szőke nem vagyok, de azért szerintem megoldanánk a kérdést).
Egyedül talán Kat részei vettek vissza kissé a lendületemből olvasás közben. Kizökkentettek, és igazából oké-oké, beleláttunk a változó apátság működésébe, és végigvettük Kat belső harcait azzal kapcsolatban, hogy most ő az új Úrnő. És oké, azt is megértem, hogy Cruce valószínűleg még épp elég bajt fog okozni, és azt fel kellett valahogy vezetni. Ennek ellenére néha rám jött a kényszer, hogy átlapozzam ezeket a részeket, bár ezt leginkább azért éreztem, mert már annyira akartam újra olvasni a Danis-Ryodanos részeket.

Itt állt elő először az az eset, ami Moning világában eddig nem fordult elő: néhány dologban többet tudunk, mint a főszereplő. Például mi már tudjuk, hogy Barronsot és Ryodant – meg a többieket – nem lehet csak úgy kinyiffantani, Daninek viszont fogalma sincs erről. Ő még nem tudja, micsoda Ryodan, mi viszont már igen, hiszen Barrons példáján ezt öt könyvön keresztül találgattuk folyamatosan.
Ez a rész inkább a nyomozásra helyezte a hangsúlyt, kicsit úgy, mint a Fever első két kötete. Nyilván ez is tele volt rejtett, Moning-féle utalásokkal, amik majd csak a harmadik rész utolsó oldalain állnak össze kerek egésszé, addig pedig még várhatunk. Személy szerint bele fogok zakkani…


Mert a vége… Vannak a tipikus, Moning-féle utalások, és vannak a tipikus Moning-féle függővégek… Hát én ebbe belehalok! Hát mi ez? Nem teheti ezt velem! VELÜNK! Sürgessük meg gyorsan, addig is újraolvasom az összes könyvet, mert még nem akarok kiszakadni ebből a világból! 

Visszatérek kicsit Machez és Barronshoz, hogy némileg kezelgessem az elvonási tüneteimet.


A könyvet nagyon köszönöm a Cor Leonis kiadónak!

Kedvenc idézeteim:

Alapvető tudnivalók a Chester'sről és tulajáról:
" - Hogy a fenébe találtál rám? Azt hittem, a Chester's mélyén lévő börtönben vagyok, vagy valami. 
– Így igaz. A retróklub előtt láttam, ahogy Ryodan kiszáll egy falba rejtett liftből. Az ajtó nem csukódott be teljesen, és besurrantam, amíg senki sem figyelt. 
Csukott szemmel felsóhajtok. 
Három hiba volt a mondatban. (1) Ryodant senki nem látja meg, ha ő nem akarja. (2) Itt egy kicsit sem maradnak nyitva az ajtók. (3) Senki sem surran be észrevétlenül."


    Egy tipikus Dani és Lor gyöngyszem:
"– Kísérd el a kölyköt, hogy kurvára mosakodjon meg, és megszabaduljon ettől a bűztől. 
– Rendben, főnök. – Lor csúnyán néz rám. 
Én is rá. 
Lor lemutat az üvegpadlón keresztül. 
– Látod odalent azt a szőkét, nagy dudákkal? Majdnem lefektettem. 
– Először is, túl fiatal vagyok, hogy ilyeneket halljak, másodszor pedig nem látok nálad bunkósbotot, amivel leüthetnéd, akkor meg hogy tervezted? 
Ryodan felnevet mögöttem. 
– Tönkreteszed az estém, kölyök. 
– Dettó. Hát nem király az élet a Chester'sben?"


És egy tipikus Dani-Ryodan párbeszéd:
„ – Ha azt akarod, hogy eláruljam, hogyan teheted ezt a helyet biztonságossá – figyelmeztetem – ajánlom, hogy vigyázz a biztonságukra.
 - Azt hittem, undorítónak találod a klubomba járó embereket.
 - Akkor is emberek.
Megint megnyomja a gombot.
 - Aki kimegy, meghal. Aki zajt csap, kiküldöm. Ne bosszantsatok fel.”