2013. augusztus 11., vasárnap

Borbás Edina - Hullámok csapdája

Amikor egy könyvet túl hangzatos jelzőkkel illetnek, hajlamos vagyok kételkedve hozzáállni a dologhoz. Nem volt ez másként Borbás Edina Hullámok csapdája című könyvével sem, amit úgy reklámoztak, hogy ez lesz a „nyár strandregénye”.

Ezek után különösen kíváncsi voltam rá, hogy a nagy reklám és a kissé gyermeteg borító vajon tényleg olyan remek könyvet takar-e, mint azt állítják.  Alapvetően nem igazán olvasok ilyen típusú könyveket, és a „valóság-show” kifejezésre kissé a számat is elhúztam. Biztosan akarom én ezt?

Aztán megérkezett a könyv, legnagyobb meglepetésemre az írónő által dedikálva, de akkor hirtelen még nem estem neki. Pár nap múlva egyébként is nyaralni indultam, és egy strandregényt ugyebár strandon illenék olvasni, így elvittem magammal, és a napernyő alatt heverészve belekezdtem.

Már az első oldalakon megfogott a könnyed stílus és a remek humor, ráadásul tetszett Arabella narrálása, annak ellenére, hogy én általában a kissé keményebb, határozottabb hősnőket szeretem. Ari azonban olyan aranyos, nagyszájú és életvidám jelenség volt, akit egyszerűen képtelenség volt nem kedvelni. A történetet nagyrészt az ő szemén keresztül látjuk, bár volt egy-két kitekintés, így a háttérben folyó eseményekkel is tisztában lehetünk.

Kifejezetten tetszett a valóság-show felépítése és elgondolása, kissé meg is könnyebbültem, ugyanis tartottam tőle, hogy ilyen Való Világos történetet kapunk, csak épp egy nagy luxushajón ringatózva. De az, hogy a játékosoknak semmiféle fényűzésben nem lehet részük a játék alatt, sőt, keményen dolgozniuk is kell, egyből szimpatikusabbá tette a témát.

A könyv felében igazából még fel sem szállunk a hajóra, de nekem tetszett ez a típusú felvezetés, ugyanis így a többi karaktert is jobban megismerhettük.

Edina okosan tette, hogy mindössze nyolc játékost és a stáb fontosabb tagjait mozgatta, mert így mindegyik figurának igazi jelleme és egyedi vonásai lettek, ami talán 15-16 fős játékos-gárdával nehezen lett volna megoldható.

Arabellán kívül több szereplőt is megkedveltem, például Suzit a nagy szájával és a gettós modorával, vagy Toby-t, aki állandóan viccekkel szórakoztatja a nagyérdeműt. Edina szinte minden szereplőjének múltat és személyiséget adott, és ezt nagyon köszönöm! A papírmasé figurákkal képtelen vagyok azonosulni.

Daviddel egyelőre nem igazán tudtam mit kezdeni. Olyan, mint az időjárás, állandóan változik, és legalább annyira kiszámíthatatlan is. Arabellával előadott szappanoperájuk olykor tényleg olyan volt, mintha valamelyik brazil sorozatból vágták volna ki, és néhány túlságosan is érzelmesre sikerült párbeszédnél szinte hiányoltam, hogy nem jelenik meg a színen Esmeralda. (Főleg Bob és Samantha párosa keltette bennem néha a „túl sok” érzetét).

A krimi-szál egy leheletnyit csillant csak meg, nem is volt olyan eget rengetően brutális, de ebbe a történetbe nem is kívánkozott a sok vér és erőszak.

Azért meg kell jegyeznem, hogy borítót én már túl „csajosnak”, „strandosnak” tartottam, és elképzelhető, hogyha csak úgy meglátom a könyvesboltban, nem viszem magammal, mert kissé egyszerű és gyerekes. A tipikus szőke, nagymellű cicababa rajta pedig nem is hasonlít Arabellára, akinek ráadásul „oroszlánsörénye” van, amit a könyv folyamán többször is kiemelnek.
Valamint a könyv kötése miatt kissé mérges vagyok, ugyanis nagyjából kettőt lapoztam benne, és az első fejezet úgy, ahogy van, darabokra hullott, pedig én aztán tényleg nem bánok barbár módon a könyveimmel. Talán csak pont hibás példányt fogtam ki, mindenesetre fáj a szívem miatta, mert tényleg jó könyv, ráadásul dedikálva is van.

Összegezve azt kell mondanom, nekem igazán kellemes csalódás volt ez a könyv – kikapcsolt és magával ragadott, és valóban joggal nevezhet a nyár egyik legjobb strandkönyve díjért. Engem meggyőzött és kíváncsian várom a következő részt.


Ajánlom mindenkinek, akár nyaralásra, akár a hűs szobába, mert mindenképpen üdítő élmény. 

Nincsenek megjegyzések: